2010. január 8., péntek

Kávéfőző II.

Tegnap reggel Gábor azt mondta, hogy majd megnézi a gonosz szerkezetet, csak előbb más dolga van. Ámde a szeme előtt meglebegtetett nyújtófa azt a benyomást keltette benne, hogy a kávékészítő szerkezet megvizsgálása mindennél fontosabb. Nagy sóhajok közepette hozta a mérőszerkezeteit meg szerszámait és vizsgálat alá vonta a gépet. Az első 20 percben kezet tördelve ültem mellette, majd otthagytam azt látva hogy nem két percig fog ez tartani. Nem a hőkioldó lett rossz, mert azt meg tudta volna csinálni. Nem a kapcsoló volt rossz mert azt meg tudta volna csinálni. Nem értem mi a bűnös pedig elmondta. Mindenesre megkért hogy nézzem meg az E lektrikó honlapját ha ma szeretnék belefeledkezni a mélybarna nedű melegségébe.Ott nem találtunk semmi érdekfeszítő masinát, így a férfim bogarászásba kezdett aminek eredményeképp ma bevonulunk a Nagybüdösbe alkatrészt venni.
Ami a koffeinbevitelemet illeti átnyargaltam Anyuhoz és határozott pillantásommal és kétségbeesett arckifejezésemmel rávettem Aput hogy azonnali hatállyal túrja fel a házat és a hozzá tartozó mellékhelységeket az öreg koytógóért. Úgyhogy most azzal nyomulok én is....

2010. január 7., csütörtök

Levelet küldök az éterbe -csak mert hiányzik-  abban bízva, hogy megkapja, elolvassa és netán válaszol is rá.
Tudom naív vagyok...
Ennek a szörnyű napnak zárásaként jól megnézem magamnak az időutazó feleségét, ha már egyszer ittenhagytak engem....
Bekrepált a kávéfőző!!!
BEKREPÁLT A KÁVÉFŐZŐŐŐŐŐŐŐŐ!!!!!
B E K R E P Á L T  A  K Á V É  Ő Z Ő Ő Ő Ő Ő Ő ! ! ! !


2010. január 6., szerda

Tekintettel a fantasztikus időjárásra és a hihetetlen autóvezetési gyakorlatomra szegény Dórikámat gyalog viszem suliba. Bár nem is olyan rossz, mint amilyennek hangzik. Alkalmam volt egy nénivel beszélgetni
( -megyő? megyő?
-megyek, megyek....)
és láttam egy bácsit a jeges úton biciklizni is.
Bár a napom a havazás jegyében telt, vagy térdig másztam benne vagy lapátoltam.
Egyébiránt jóóól megpakoltam a kazánt fincsis meleg van a házban.


Okostojás Mim  "A vidéki élet örömei" című bejeggyel.

2010. január 5., kedd


....ha Anya csokitortát süt....
Beszélgetnem kéne már Valakivel.