Nincs is jobb, mint vizes lábbal a homokban tapicskolni
2010. június 17., csütörtök
2010. június 16., szerda
A nagyobbik gyerkőc még délelőtt világgá ment - egészen a szomszédig - amikor kiderült, hogy rendbe kell tennie az íróasztalát, valószínű ma már haza sem jön.
A kisebbik úgy beszalonnyázott, hogy még az asztalnál álomba szenderült. Mostmár az ágyában húzza elégedetten a lóbőrt.
Férjemuram nem a lóbőrt hanem az igát húzza, majd az éjjel közepén érkezik.
Egyszóval SZABAD vagyok!!!!!*
*avagy miközben vasalgatok azt nézek a tévében amit csak akarok.
2010. június 15., kedd
2010. június 14., hétfő
Ma éppen olyan napom volt mint az időjárás.
Egész éjjel ugatott Panka, ezért hajnalban dagadt szemmel mentem dolgozni. Ahol várt egy papír arról, hogy bérszámfejtő vagyok, meg egy 2 perces értekezlet ahol megtudtam, hogy bizony kaptam jutalmat.
Aztán kiderült, hogy ex-szobatárs nem dolgozik többet velünk :(, később leszámfejthettem a plusz pénzeket, majd pedig pánikot keltettem (hű micsoda futkározás lett ) amikor észrevettem, hogy egyik pályázatunk egyetlen tételét sem fogadták el.
Ennyire szélsőséges napom régen volt már.
Mindenesetre számolom a napokat csütörtökig amikor is vasárnap lesz.
*okosan bólogat*
2010. június 13., vasárnap
2010. június 12., szombat
Kiccsé döbbenten vettem észre, hogy a 9 éves ül a szobájában és mesét olvas a Tökinek. Majd elmeséli, hogy mit olvasott, merthogy mindezt angolul teszi.
( No, azért nem kell olyan bonyolult dolgokra gondolni, és a könyv képes mivolta is segített neki)
A Töki meg közben azt motyogja, hogy: "-ez angoly, angoly... "
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










