2010. február 2., kedd

Az én férfiemberem úgy döntött (erős fenyítés hatására), hogy ismét dolgozik egy incifincit az évek óta be nem fejezett (és emiatt olyannyira megviselt, hogy teljes felújítást igénylővé vált) konyhán. 
Régi olvasóim nagyot sóhajtanak......pedig el sem meséltem, hogy a terasz csak negyedig van kész.
No de! 
Legkisebb családtagunk látva édesapja reménytelenségét azt gondolta segít. És úgy is tett. Édesapja látva saját tehetetlenségét pici poronytától egész egyszerűen kocsiba zsuppolta őt és elvitte a mamához. 
Úgyhogy az én kicsim nyaralni ment.

Egyenlőre bolyongok a házban, de lassan erőre kapok és jól kiganétakarítom azt.

Hancurka egész egyszerűen nem bír leállni a 9x %-os dolgozatok megírásával, anyagi csődbe taszítva ezzel az ösztönzésül apróságokat vásárló szüleit......Egyébként egyik nap panasszal éltem, miszerint ez az én gyerekem miért nem kap egyetlen árva egyest sem, mint minden valamire való nebuló. Másnap hozott egyet (magatartásból :D ) és felháborodottan közölte, hogy csakcsupán azért van, mert annyira vágytam rá.
Meg sem lehet szidni, annyira szófogadó....

1 megjegyzés:

Lazac írta...

Szeretem a "szeleburdi család" történeteidet. :):):)