2009. július 10., péntek


2007. február

Mimoooo írta #

2007-02-28 18:27 szerda

Sejtettem én, hogy a sok éven át tartó görkorizásnak van értelme.

Könnyedén veszem a hirtelen sárkupacra lépésből adódó egyensúlyi kérdéseket és gond nélkül csusszanok tova, mint egy sellő a hűs habokban. Én Mimoooo a sárban

*hát nagyjából annyi közöm is van a sellőkhőz, mint az utcánkban a sárnak a tengerhez, ahogy a volt matektanárom mondaná, mimoooo aránya a sellőkhöz pontosan megegyezik a sár és a tenger arányával*

Szóval, azért nem estem el tegnap este amikor megcsúsztam, mert gyakorlott görkoris vagyok, így már megszoktam a talpam alatt a csúszkáló talajt. A post többi része felejtős.




Mimoooo írta #
2007-02-28 13:39 szerda

Amit filmek nélkül sohasem tudnál meg...

Akciófilmek:

A rendőrségi nyomozások szerves része a sztriptízbárok látogatása.

A rendőrségen a nyomozók pszichológiai teszten esnek át, miután kizárólag olyan társat kaphatnak, aki mindenben tökéletes ellentétük.

Rendőrfőnök csak olyan ember lehet, amelyik teljesen alkalmatlan rendőrfőnöknek.

Ha egy városban üldöznek, fuss a városközpontba, ott éppen karnevál van, és elvegyülhetsz a tömegben.

Ha kifogy a lőszer a fegyveredből, nem kell aggódni, mindig van nálad egy tartalék tár, még akkor is, ha meztelenül ugrasztottak ki az ágyból.

Bármikor szükséged van egy feszítővasra, egy téglára, kötélre, vagy motoros fűrészre, öt méteren belül megtalálod.

Addig nem lehetsz narkónepper, amíg nincs egy fekete bőrdzsekid.

Miután meghallod a pisztolylövést, még bőven van időd lebukni az aszal mögé.

A géppisztolyok lövedékei a magad elé tartott asztal lapján nem mennek át .

Az üveg nem vág.

Verekedésnél hiába van túlerőben az ellenfél, nyugodtan vesd magad közéjük, egyszerre mindig csak egy fog megtámadni, a többi addig jobbra-balra ugrál a szoba másik felében.

Ha az autóddal tíz métert zuhansz, és összetörik, várj egy másodpercet, és mehetsz vele tovább.

Egy nyomozó a felfüggesztése előtt semmilyen ügyet nem képes megoldani.

Minden bomba időzítéssel robban. A robbanásig hátralévő idő szép nagy piros kijelzőn látható rajta.

Azt a bombaszerkezetet, amit készítője egy hónapig bonyolított, bárki megérti a robbanásig hátralévő 8 másodperc alatt.

Egy bomba hatástalanításához a piros drótot kell elvágni.

Ha egy robbanásnak háttal állsz, nem árthat neked.

A robbanás lángfala pontosan a futó ember sebességével terjed.

Egy nagyon nagy robbanás öt percig is eltarthat.

Amikor leütnek valakit, soha nem szenved sérülést, vagy agyrázkódást. Pontosan akkor fog felkelni, amikor a tettestársát leütik.

Egy férfi nem mutat fájdalmat, még halálos seb esetén sem,
de felszisszen, ha egy nő megvizsgálja a homlokán lévő bibit.

Minden zárat másodpercek alatt ki lehet nyitni egy hitelkártyával, vagy egy hajcsattal, kivéve azt az ajtót, amelyik mögött egy lángoló csecsemőotthon van.

Minden televíziós hírműsorban van legalább egy hír, ami a pillanatnyi munkáddal kapcsolatos.

Bármelyik számítógéppel pillanatok alatt be lehet jutni egy ellenséges nagyhatalom titkos adatbázisába.

Erotikus:

Amerikában a kétszemélyes ágyakhoz különleges, "L" alakú takarókat adnak, amely a féfi oldalon derékig, a női oldalon nyakig ér.

Sehol sem mosolyog szebben egy nő, mint egy nyitott hűtőszekrény előtt, a a konyha jéghideg kövén fekve.

A női nadrágot NEM KELL LEVENNI. Senki sem tudja hogyan, de egyszer csak nincs ott.

Egy nő mindig felöltözik, amikor az ágytól a zuhanyzóhoz megy (akkor is, ha egyedül él).

Horror:

Ha ismeretlen és veszélyes környezetben vagy, hátrálva kell közlekedni.

Huzatos helyiségekben, kriptában, erdőben csak gyertyával szabad világítani.

Ha a házban szörnyeteg, vagy pszichopata gyilkos motoz, a férfiak alszanak tovább, a nők pedig elindulnak felderíteni, minimális ruházatban.

Tíz éve megbízhatóan működő zseblámpád a veszély közeledtére felmondja a szolgálatot.

A tizenhét éves szűzlányok, ha a közeli temetőből halálsikolyt hallanak, mindig megnézik közelebbről.

A lépcsőfokok MINDIG nyikorognak, és majdnem mindig leszakadnak.

Ha a házban kések, és balták repkednek a levegőben, miközben a bútorok remegni kezdenek, mindig a pincébe, vagy az emeletre menekülj. NE az utcára!

A denevér sötétben nem lát, és az emberek haját eszi.

Ha éjszaka, vidéken elromlik az autód és esik az eső, a legközelebbi házba NE MENJ BE!

Egy gyenge nő számára éjféltájban nincsen csalogatóbb dolog, mint egy kriptából hallatszó halk hörgés.

Ha autóstoppost veszel fel: a rongyos öregemberről kiderül, hogy lecsúszott tudós, a rokonszenves úr pszichopata kéjgyilkos, a kedves fiatalember vámpír, a csinos lánynak pedig négy nagydarab tettestársa vár a bokor mögött, vagy a következő benzinkútnál.

Női dolgok:

Nem kell aggódni, a rúzs, és általában a smink még búvárkodás közben sem kenődik el.

Szintén nem árt a búvárkodás a frizurának, de az estélyi ruhának sem.

Általános tanulságok:

Minden telefonszám "555"-tel kezdődik.

Étteremben, bárban, taxi kifizetésénél nyúlj a zsebedbe, az első kezedbe akadó papírpénz pontosan a számla értékét fedezi.

A konyhákban nincs viágítás, éjszaka a hűtőszerény ajtajának kinyitásával világíthatsz.

Egy pályaudvar méretű barlang teljes bevilágításához elegendő egyetlen zseblámpa, vagy gyertya.

Ha a gyertyát a kezedben magasabbra emeled, biztosan elvilágít a folyosó végéig.

A kormánykereket MINDIG mozgatni kell jobbra-balra, még egyenes úton is.

Minden épület főbejárata előtt van egy szabad parkolóhely.

Bárhol állsz meg autóval, meg fognak büntetni tilosban parkolásért. A szélvédőn hagyott büntetőcédulát szét KELL tépni.

A polgármestert KIZÁRÓLAG az elnök várható látogatása izgatja, a közelgő szökőár, és a városban dühöngő szörnyeteg nem érdekli.

Ha egy nagy üvegtáblát visznek, valaki nemsokára át fog esni rajta.

Telefonbeszélgetés elején és végén sohasem köszönünk.

Ha esetleg úgy döntenél, hogy táncolni kezdesz az utcán, mindenki tudni fogja a lépéseket




Mimoooo írta #
2007-02-28 12:01 szerda

Gondoltam illendő változtatni az étkezésemen és nem csak csülköt, gulyást, pörit és társait enni. Ennek keretében csupa egészséges ételt rendeltem.

Viszont a kajafutár elnézve a heti rendelésem kijelentette, hogy ha nem változtatok az étkezési szokásaimon nem jósol nekem nagy jövőt.

*én sem*




Mimoooo írta #
2007-02-28 09:19 szerda

Jelenleg az agykapacításom az foglalja le, hogy kitaláljam azt, hogy amennyiben csak a fõkönyvelõ utalhatja a béreket de az említett személy betegszabadságon van, hogyan kapom meg mégis a fizetést.

A másik probléma, ha eljut az összeg a bankszámlámra milyen könyvet vásároljak belõle ami a hasznomra lehet. Bár azt hiszem ezt egy kis könyvesboltban eltöltött idõvel hamar megoldom.

A harmadik dolog ami folyamatosan a háttérben fut nálam, hogy azt motyorgom magamnak: jól vagyok, nem hisztizek minden rendben...ez csupán hormonális hiszti, de sok energiát lefoglal.

Különben meg határozottan butulok.

Elnézést.



Mimoooo írta #
2007-02-27 14:57 kedd

Asszem amíg nem sikerül átprogramozni azt a cseppet kis agyamat, illetve amíg nem tudom megérteni a nagy átlagot befogom a lepénylesőmet.

Néma kuss és hullaszag




Mimoooo írta #
2007-02-27 11:37 kedd

Aki azt állította, hogy a várandósság egy harmonikus lelkiállapot, rózsaszin habos babos vattacukorszerű álom, az tutira pasi volt.



Mimoooo írta #
2007-02-27 10:09 kedd


Mimoooo írta #
2007-02-27 09:40 kedd



Mimoooo írta #
2007-02-27 08:11 kedd

Hancurka:

-Elnézést Ön nem az Anyukám?

-Most aztán úúúúgy bekenem az Ön arcát, mint a pirítóst vajjal, jóóó vastagon.

*közben az arckrémmel kenni az arcom tényleg vastagon*




Mimoooo írta #
2007-02-26 14:44 hétfő

Mára kifogytam a pozitív gondolatokból.

Csendben maradok




Mimoooo írta #
2007-02-26 13:00 hétfő

Most akkor tél van?

Ha igen akkor mennék aludni egy olyat macisan nagyot.




Mimoooo írta #
2007-02-26 08:09 hétfő

ALAPÍTÓ OKIRAT

A mai napon a két Timi (közismert néven: reményke és mimoooo) megalapítja a Pasi Ellenes Szövetséget!

A szövetség célja a nyugodt, stresszmentes nõi élet kialakítását tûzte ki célul, mely alapja, hogy a nem normális hímnemû lényektõl mentessé tegyék a szövetség tagjai az életüket.

Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a szövetség csak és kizárólag a normálisnak semmiképp nem mondható teremtés koronái ellen irányul. (másmilyen nincs is)

A szövetség napi szinten tart gyûléseket a tagjainak. A távolság leküzdése miatt a kommunikációra az msn-t használják. Sürgõs esetben a tagok sms jelzésre azonnal kapcsolatba lépnek egymással és szapulni kezdik akit kell.

2007. február 26




Mimoooo írta #
2007-02-25 10:47 vasárnap




Mimoooo írta #
2007-02-25 10:44 vasárnap
Az a farkinca



Mimoooo írta #
2007-02-24 09:33 szombat

Azt hiszem az agyam igényelne némi átprogramozást. Amennyiben valaki tudja az új információk rögzítéséhez szükséges kódot sürgőssen jelezze.

Köszönöm.




Mimoooo írta #
2007-02-23 11:54 péntek

Nekem most olyan hangulatom van, hogy ide én beszúrok egy piszkosul giccses képet.

Csak még keresem

És ime:

Na jó, mára lelövöm magam....




Mimoooo írta #
2007-02-23 10:09 péntek

Da--da-dadammm türüp türüp da--da-dadammm türüp türüp




Mimoooo írta #
2007-02-23 07:36 péntek

A kedvenc barátnőm küldött egy mailt amint elöször vigyorogtam, majd hangosan nevettem, aztán a nagy vigaszságban elkezdtek potyogni a könnyeim amely átment bőgésbe....aztán bőgve nekiálltam inkább a klaviatúrám takarítani.

De egyébként tök jól vagyok.




Mimoooo írta #
2007-02-22 15:15 csütörtök

Csak úgy mondom:

A sült hús, párolt káposzta, kóla (Klarissz: light) együttes elfogyasztása igen felelmelõ érzés.

*lásd puffadás, léggömb stb*




Mimoooo írta #
2007-02-22 15:11 csütörtök

Döbbentem vettem észre, hogy utolértem magam a munkámmal. Ha ügyes kislány vagyok (és miért ne lennék) egy kis napi munkával láblógathatok jó pár hetet.

A következő határidőm április 09.




Mimoooo írta #
2007-02-22 11:27 csütörtök

Gyakorlati jótanács zuhogó eső esetére:

Amennyiben ébredéskor azt észleled, hogy odakinnt zuhog az eső próbálj meg hamarabb elindulni, mert esőben lassabban haladsz.Indulás előtt ellenőrizd az esernyőd állapotát. Ha mégsem így teszel akkor a zuhogó esőben nyakig sárban a rohanhatsz a szétesett esernyőddel a kezedben, hogy csuromvizesen elérd a fennt említett járművet a rajta ülők nem kis mulatságára.




Mimoooo írta #
2007-02-22 07:39 csütörtök

Sokan mondtátok, hogy majd szóljak, ha megtudok "valamit". Általában az volt a felelelt, hogy onnan lehet észrevenni, hogy telerakom a blogot giccses tüzijátékkal, ismerõsnek és ismeretlennek egyaránt beköszönök, hogy IGEN SIKERÜLT!

Ez utóbbit mégis kihagynám.

Tegnap nem sírtam, örömömben sem, örültem csak úgy szimplán és nagyon!




Mimoooo írta #
2007-02-21 14:36 szerda

Ma este mindenképp sírok!

Csak még nem tudni miért




Mimoooo írta #
2007-02-21 11:32 szerda




Mimoooo írta #
2007-02-21 11:30 szerda

A fönök telefonállt, hogy pontban délben látni óhajt. Beszéde lenne velem.

Ajjaaj a köbön.




Mimoooo írta #
2007-02-21 07:33 szerda

Ma reményekkel álmokkal teli napom van.

Csak nehogy ébrednem kelljen.




Mimoooo írta #
2007-02-20 21:27 kedd

..hiányoztatokál..

*így már ok?*




Nincsenek megjegyzések: